Szóval ez a két út – amire az előzőekben kitértem – zakatolt a fejemben… ez idő tájt már a helyi kórházban dolgoztam kb. fél éve.
Új munkatársak, viszonylag új munkakör. Az egyik kolléganőm sokat segített abban, hogy egyre simábban végezzem a feladataimat, sok dolgot kellett megtanulnom. Egyre barátságosabb lett velem és ekkor történt az, amire nem számítottam: úgy éreztem beleszerettem. Ez a dolog talán elsőre tök jó dolognak tűnik, csak volt “egy kis gubanc”. Ennél a pontnál tudni kell rólam, hogy egy három gyermekes és 10 éve házas családfő, férj voltam. És itt találom magam fülig szerelmesen, mint egy kamasz, egy nálam több mint 10 évvel fiatalabb lánnyal a szívemben. Teljesen rákattantam. Nem csak szép, fiatal és csinos, de annyira figyelmes és kedves is.
A házasságom romokban hevert. Egyre több veszekedés jellemezte és egyre többet vádaskodtam a feleségem ellen, hogy ő miatta nem vagyok boldog. Közben a lánnyal pedig egyre többet beszélgettünk. A kamaszkori szerelem érzése mellett megjelent egy új szomorúság is bennem. Nem tudtam felfogni, hogy miért nem teljesedhetett be a szerelmem a feleségemmel. Miért nem iránta táplálok ilyen érzéseket. És ott voltak a gyerekek is: három édes kislány. Beleszakadt a szívem a gondolatba, hogy úgy kell majd felnőniük hogy, Anya és Apa már nem szeretik egymást; sőt elképzelve a borús jövőt: ki tudja, ki hol fog majd élni, ki melyik szülővel marad, és milyen gyakran láthatjuk majd egymást. Mindezen aggodalmak ellenére egyet viszont biztosra véltem: kész vagyok felrúgni a házzasságomat. Úgy éreztem, nincs értelme tovább küszködnöm vele. Boldog akartam lenni.
Adatvédelmi áttekintés
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.