Lányként, hogyan szabadulhatok meg a pornótól?

 
 
Gyakran úgy tűnhet, hogy amikor pornóról van szó, az mindig csak a férfiak problémája. Mintha a nőknek ez sohasem jelentett volna gondot. Ennek aztán persze az a következménye, hogy amikor egy nő pornót néz, úgy érzi, hogy vele már különösen nagy gond lehet. 
 
Évtizedekkel ezelőtt, a pornográfia majdhogynem teljesen csak férfi ügy volt. Amikor egy férfi ilyesmit akart látni, el kellett mennie egy “felnőtt” könyvesboltba, vagy vállalnia kellett saját zavarát, amikor egy ilyen fólia borítású magazint vásárolt az újságosnál. A nőket egyszerűen nem érdekelte a dolog annyira, hogy a meztelenség látványa miatt mindezt vállalják. Megelégedtek azzal, hogy szerelmi viszonyokkal teli romantikus regényeket olvassanak.
 
Amikor bejött az internet, mindez megváltozott. Ahelyett, hogy tenned kellene valamit azért, hogy pornót láss, ma azért kell tenned valamit, hogy elkerüld! Azzal, hogy a pornó könnyen elérhetővé vált a weboldalakon, webkamerákon, chat-szobákon és más eszközökön keresztül, egyre több nőt ragad magával ez a szokás. 
 
Közülük néhányan véletlenül találtak rá. Mások kíváncsiságból kezdték keresni. Megint másokat virtuális online kapcsolatokat keresve szippantott be a pornó. Teljesen mindegy, hogy mi volt az ok, ma már számtalan nő lett az internetes pornó foglya, és túlságosan szégyenlik, hogy bárkinek is beszéljenek róla. Miközben férfiak milliói pornót néznek, és ez természetesnek tűnik, ha nők teszik ugyanezt, megbélyegzik őket. Egy nő azt gondolja: “Ez a férfiak problémája kellene legyen. Valami gond lehet velem, ha én nőként nem tudok elszakadni tőle.” Ez a fajta félelem abban is meggátolhatja őt, hogy meggyónja a bűnt, mert attól tart, hogy a pap majd emiatt elítéli őt. 
 
Néhány feminista szerint az lenne a megoldás, hogy bontsuk le a falakat a nemi sztereotípiák körül, hogy így a nők is ugyanolyan szabadon nézhessenek pornót, mint a férfiak, anélkül, hogy megítélnék őket. A megoldás azonban nem az, hogy eltávolítjuk a társadalmi megbélyegzést a nőkkel kapcsolatban, a pornó miatt. A megoldás az, hogy mind a férfiak, mind a nők lelkiismeretét helyreállítjuk, így elindulhatnak egy úton, amelynek a célja az, hogy az igazi szeretetre törekedve elhagyják ezt a szokást. 
 
Folyamatosan közzéteszünk történeteket arról, hogy lányoknak sikerült letenni a pornót és az önkielégítést. A “közösség” lapon keress rá a tanúságtételeknél.
 
 
Forrás: chastity.com
 
 
 
 

 

Vélemény, hozzászólás?