Szellemi harc

Szellemi harc

Az ima és a böjt szerepe a tisztaságért vívott harcban

Miért fontos az ima? Hogyan imádkozzak? 

Az ima értelme az, hogy általa Teremtőd és Atyád közelébe kerülj. Természetesen kérheted Tőle mindazt, ami fontos neked, de javaslom, hogy mindenekelőtt hallgasd Őt. Hallgasd Őt Jézus szavaiban, figyeld, hogyan cselekszik emberek életében (tanúságtételek) és a saját életedben, szemléld Őt a természetben. Az ima válasz arra, amit ily módon látsz és hallasz. Az eredmény: rájössz, hogy szeretve vagy.

Ima a tisztaságért 

Uram Jézus, tudom, hogy minden tökéletes ajándék, és különösen a tisztaság Tőled származik. Nélküled a teremtmény önmagában semmit sem tehet. Ezért kérlek, hogy kegyelmed erejével őrizd meg a testem és lelkem tisztaságát. És ha bármikor is láttam vagy elképzeltem olyant, ami beszennyezte tisztaságomat, kérlek, Uram, töröld ki azt isteni hatalmaddal az emlékezetemből, hogy tiszta szívvel tudjak növekedni az irántad való szeretetben és szolgálatodban, és felajánlhassam magam életem minden napján Neked, Fiaddal Jézus Krisztussal legtisztább áldozatként.

Megtalálni az időt 

Ne mond: "Nincs időm imádkozni", mert ha őszinték vagyunk magunkhoz, mindig találunk időt arra, ami kedvünkre van: közösségi oldalak, tv, kivárni a sort egy kávéért, és... hogy vétkezzünk. Mostantól kezdve légy őszinte, és mondd ezt: "Nem igazán szeretek imádkozni". Aztán mond meg ezt az Úrnak, és kérd Tőle, hogy adja meg neked az imádság szeretetét.

A böjt 

A szexuális jellegű bűnök leggyakoribb oka az önfegyelem hiánya. Mikor már elhatalmasodik rajtunk a függőség, gondolatainkban megjelenik az a beállítottság, hogy nem is vagyunk képesek ellenállni a kísértésnek.

A megerősítő, hitvallás-szerű mondatok (pl. zsoltárok) mellett, tettekkel is szükséges formálni gondolatvilágunkat.

A böjt nagyon alkalmas erre. Az a böjt lesz motiváló számodra, amely pozitív dolgokra mutat.

Például elhatározom, hogy:

  • naponta sportolok 30 percet
  • naponta időt szánok arra, hogy beszélgessek/játsszak szeretteimmel
  • miközben valamilyen jó szándékra imádkozok, nyomatékosítom ezt azzal, hogy egy-egy napon/napszakban csak kenyeret eszek és vizet iszok.

Számtalan formája lehet még a böjtneka lényeg: általa megerősödök abban, hogy tudok igent mondani a jóra és nemet a rosszra.

Amikor a tisztaságot akarod megszerezni,
egy harcmezőre lépsz.

Nemcsak ösztöneid uralma ellen harcolsz, nemcsak berögzült rossz szokásminták ellen.

Ellenségeddel szállsz szembe, akiről eddig talán nem is tudtál.

Ez az ellenség a sátán, aki gyűlöli az Isten alkotta életet, melynek hordozója vagy.

A kép nem elérhető
Ismerd meg az ellenség stratégiáját!

Az ellenség stratégiája: Olyan önképet kialakítani benned, hogy kiszolgáltatott vagy és fegyvertelen.

Talán megfordult már a fejedben a következő gondolat:
"A pornótól és önkielégítéstől való függésem erősebb annál, hogy kezelni tudnám."

A kép nem elérhető
Egy függésnek vannak testi vonatkozásai,

de nem ezek jelentik az igazi rabságot, hanem a szellemi kötelék. Ez a gondolatok "megkötözöttségét" jelenti. Képzelj el egy kutyát, amelyet egész nap láncon tartanak. Egy idő után - bár gyűlöli - azonosul ezzel az állapottal, és már nem is tartja valóságosnak, hogy létezik más élet is.

A kép nem elérhető
A győzelem első lépése

Új pozíciót kell felvenni a harcban. Amíg menekültként élsz saját földeden, az ellenség kihasználja a félelmeidet és ellenőrzés alatt tart.

Tudnod kell: te Isten gyermeke vagy, akit ő maga alkotott és megváltott. Életed földje a tied, mert Atyád adta neked. Ellenségednek nincs joga hozzá, mert Krisztus által megszabadultál bűneidtől. Szabad vagy és maga a mindenható Isten áll mögötted.

A kép nem elérhető
Play

Ez a filmrészlet bemutatja, hogy a félelem miként kezdi átalakítani az ember gondolkodását.
A félelem eltorzítja az önmagunkról alkotott képet. Hatására elfelejtjük, kinek vagyunk a fiai.

Apocalypto (részlet)

Mel Gibson:

Add át a harcot!

Hogyan tedd?

Válassz magadnak egy zsoltár idézetet, és tanuld meg fejből.
A kísértés idején mond ezt hangosan. Valld meg az ellenség előtt, ki vagy te, és ki harcol érted. Így majd elfut előled!

previous arrow
next arrow
Shadow
Slider

Szellemi harc

Az ima és a böjt szerepe a tisztaságért vívott harcban

Miért fontos az ima? Hogyan imádkozzak? 

Az ima értelme az, hogy általa Teremtőd és Atyád közelébe kerülj. Természetesen kérheted Tőle mindazt, ami fontos neked, de javaslom, hogy mindenekelőtt hallgasd Őt. Hallgasd Őt Jézus szavaiban, figyeld, hogyan cselekszik emberek életében (tanúságtételek) és a saját életedben, szemléld Őt a természetben. Az ima válasz arra, amit ily módon látsz és hallasz. Az eredmény: rájössz, hogy szeretve vagy.

Ima a tisztaságért 

Uram Jézus, tudom, hogy minden tökéletes ajándék, és különösen a tisztaság Tőled származik. Nélküled a teremtmény önmagában semmit sem tehet. Ezért kérlek, hogy kegyelmed erejével őrizd meg a testem és lelkem tisztaságát. És ha bármikor is láttam vagy elképzeltem olyant, ami beszennyezte tisztaságomat, kérlek, Uram, töröld ki azt isteni hatalmaddal az emlékezetemből, hogy tiszta szívvel tudjak növekedni az irántad való szeretetben és szolgálatodban, és felajánlhassam magam életem minden napján Neked, Fiaddal Jézus Krisztussal legtisztább áldozatként.

Megtalálni az időt 

Ne mond: "Nincs időm imádkozni", mert ha őszinték vagyunk magunkhoz, mindig találunk időt arra, ami kedvünkre van: közösségi oldalak, tv, kivárni a sort egy kávéért, és... hogy vétkezzünk. Mostantól kezdve légy őszinte, és mondd ezt: "Nem igazán szeretek imádkozni". Aztán mond meg ezt az Úrnak, és kérd Tőle, hogy adja meg neked az imádság szeretetét.

A böjt 

A szexuális jellegű bűnök leggyakoribb oka az önfegyelem hiánya. Mikor már elhatalmasodik rajtunk a függőség, gondolatainkban megjelenik az a beállítottság, hogy nem is vagyunk képesek ellenállni a kísértésnek.

A megerősítő, hitvallás-szerű mondatok (pl. zsoltárok) mellett, tettekkel is szükséges formálni gondolatvilágunkat. A böjt nagyon alkalmas erre.

Például elhatározom, hogy:

  • naponta sportolok 30 percet
  • naponta időt szánok arra, hogy beszélgessek/játsszak szeretteimmel
  • miközben valamilyen jó szándékra imádkozok, nyomatékosítom ezt azzal, hogy egy-egy napon/napszakban csak kenyeret eszek és vizet iszok.

Számtalan formája lehet még a böjtneka lényeg: általa megerősödök abban, hogy tudok igent mondani a jóra és nemet a rosszra.

"A mi harcunk nem a test és vér ellen van."

(Ef 6,12)

Amikor a tisztaságot akarod megszerezni, akkor tudnod kell, hogy egy harcmezőre lépsz.

Nemcsak ösztöneid uralma ellen harcolsz, nemcsak berögzült rossz szokásminták ellen.
Ellenségeddel szállsz szembe, akiről eddig talán nem is tudtál.

Ez az ellenség a sátán, aki gyűlöli az Isten alkotta életet, melynek hordozója vagy.

Meg kell ismerned tehát az ellenség stratégiáját, és meg kell tanulnod harcolni.

Az ellenség stratégiája: Olyan önképet kialakítani benned, hogy kiszolgáltatott vagy és fegyvertelen. Talán megfordult már a fejedben a következő gondolat:

"A pornótól és önkielégítéstől való függésem erősebb annál, hogy kezelni tudnám."

Tudnod kell, hogy ez sokaknak tapasztalata. De azt is tudnod kell, hogy ez becsapás.

Egy függésnek vannak testi vonatkozásai is,

de nem ezek jelentik az igazi rabságot, hanem a szellemi kötelék. Ez a gondolatok "megkötözöttségét" jelenti. Képzelj el egy kutyát, amelyet egész nap láncon tartanak. Egy idő után - bár gyűlöli - azonosul ezzel az állapottal, és már nem is tartja valóságosnak, hogy létezik más élet is.

A győzelem első lépése

Új pozíciót kell felvenni a harcban. Amíg menekültként élsz saját földeden, az ellenség kihasználja a félelmeidet és ellenőrzés alatt tart.

Tudnod kell: te Isten gyermeke vagy, akit ő maga alkotott és megváltott. Életed földje a tied, mert Atyád adta neked. Ellenségednek nincs joga hozzá, mert Krisztus által megszabadultál bűneidtől. Szabad vagy és maga a mindenható Isten áll mögötted.

Ha nem dőlsz be a félelemnek, az Úr maga fog harcolni érted. Igazából ez a ő harca.

A győzelmed ott kezdődik, amikor átadod Istennek a harcot.

Hogyan tedd?

Válassz magadnak egy zsoltár idézetet, és tanuld meg fejből.

pl. "Mert ő megment engem a vadászok tőrétől, a súlyos veszélytől. Szárnyával árnyékot borít rám, és tollai alatt menedékre találok; pajzs és páncél az ő hűsége." (Zsolt 91,3-4)

  • 2
  •  
  •  
  •