Cikk

Kivárni az ajándékot

Posted
Van, hogy nincs semmiféle feszültség, és mégis jelentkezik a késztetés az önkielégítésre. Tehát ilyen helyzetben nem arra kell gondolni, hogy menekülésről szól a dolog (Van olyan is, amikor az ember menekül valamilyen nehéz lelkiállapotból az önkielégítésbe).
Előfordulhat, hogy valami folytán felsejlik bennünk az örök rendeltetésünk reménye: az örök egység, egyesülés reménye. 
Az igazság azonban az, hogy ennek az egyesülésnek a reménye ajándék Istentől. A kísértés pedig szüntelenül az, hogy az ajándékot előrehozzam, vagy inkább előre ízlelgessem, mint egy születésnapi tortát, amit egyelőre elrejtettek a spájzban. 
Az önkielégítés azt fejezi ki, hogy magam nyúlok ki ezen egység után, legalábbis az íze után. (mint ahogy mindenféle aromát is lehet ma beszerezni, aminek semmi köze a valóságos gyümölcshöz – így nem kell kivárni, amíg megérik az eper, elég, ha veszel a boltban eper aromát). 
A kulcsszó a KIVÁROM. Ez fogja eloszlatni az erőteljes kísértést az önkielégítésre. Kivárom az ajándékot, amíg megérkezik attól, aki engem szeret. 
A közben eltelt idő nem hiábavaló. Hiszen a várakozás mélyíti a szeretetet, a vágyakozás a szeretett személy keresésére indít. Ezzel szemben a rendszeres visszaesés az önkielégítésbe feledteti a valódi reményt, és leszűkíti a látást, sőt, az rögzül az ember fejében, hogy az egész beteljesedés valami személytelen boldogság, kielégülés. Ez azonban mindig kudarcot vall, és soha sem tud igazán boldoggá tenni, hiszen arra vagyunk teremtve, hogy az önmagát nekünk ajándékozó Isten szeretete tegyen minket boldoggá.

Vélemény, hozzászólás?